Projekt nap a 3.b-ben
Lezárult egy fejezet. A történelmi olvasmányokban szerzett ismereteinket hatalmas "Ki mit tuddal" zártuk. Egy egész délelőtt is kevésnek bizonyult arra a játékos feladatsorozatra, melyben kooperatív csoportmunkában barangoltunk a történelemben a honfoglalástól a mohácsi csatáig. A gyerekek ötletes csapatneveket választva versengtek egymással. Voltak közöttük pl. Honfoglalók, Tatárok, Árpád korabeli gyerekek stb... A történelmi totó, puzzle, mondák dramatizálása, villám kérdések, képek, festmények bemutatása, történelmi személyek, híres mondatok megfejtése is szerepelt paletánkon. A legjobban mégis a modernkor és a történelem összekapcsolása nyerte el a gyerekek tetszését. Ekkor ugyanis csak az a csapat haladhatott tovább a "történelmi játékmezőn", amelynek tagjai nagyobb számot tudtak dobni dartzon. A zsűri szülőkből, nagyszülőkből és az osztály napközis tanító néniéből állt.
A játékos feladatok végén mind a 6 csapat tagjai oklevelet kaptak. Az első helyezettek büszkén mutogatták oklevelüket, hiszen a "Történelemtudomány kisdoktori" címét nyerték el. Remélem felejthetetlen élményekkel és tudással gazdagodva zártuk le ezt a történelmi korszakot. (Tarcsiné Duró Edit 3.b of.)
Nézze meg a vetélkedőn készített képeket!
|